Baaltazar

*Elmosódott képek… Egy nő, ahogy fut utánam, és kiált:
- A kisfiam! Hagyják a kisfiamat! – Szavaiban érezhető a fájdalom. Én is nyúlok utána, valamit mondok is, de nem értem tisztán. Érzem, hogy szomorú vagyok… De miért? Talán a nő miatt? Aztán egy lövés, egy puffanás és minden elhomályosul…*

Verejtékezve ültem fel az ágyamban. Már megint. Ugyanaz az álomkép, újra és újra, van amikor éjszakáról éjszakára ezt látom. Kinézek az ablakomon, és a koszos üvegen keresztül látom, hogy telihold van. A falon lévő lyukakon be is világít, a fényében látni a szálló port. A szobámnak kicsit sem nevezhető sötét lyukban körül néztem. Nem telt el nap, hogy ne gondoltam volna arra, hogy Mi lenne ha? Ha mondjuk nem ide születtem volna? Ha egy rendes állampolgár, vagy bankár lennék? Ezt már nem tudom meg. Hiszen maffiózónak születtem, legalább is amióta az eszemet tudom, azóta úgy élek. Hirtelen kedvem támadt elnosztalgiázni az itt töltött éveimről. Mióta is emlékszek akármire is? Talán öt vagy hat éves koromtól? Azelőtt minden csak homályos foltnak tűnik. Akkor odavezette valami bácsi elé, aki azt mondta, hogy mától Baaltazarnak fognak hívni és egy kiképzésem veszek részt. Magam sem tudom miért, de nem ellenkeztem. Először csak tolvajlásra és egyéb ilyen kisebb csínyekre képeztek ki, később pedig már a bérgyilkolás rejtelmeibe is bevontak. Először nagyon nem tetszett a dolog, hisz még a kisállatoknak se tudtam ártani, de a parancs, az parancs. Azt mondták, hogy majd hozzá szokok, és idővel már a legkisebb könyörület is eltűnik belőlem. Most itt vagyok, huszonöt évesen, és még mindig bocsánatot kérek az áldozatomtól, és amikor senki sem lát, akkor néhány könnycsepp is kicsordul a szememből. Egyszer sajnos rajtakaptak a többiek és egy ideig le sem tudtak állni azzal, hogy folyton a fejemhez vágták, hogy nem vagyok jó bérgyilkosnak. ~Már pedig megmutatom.~ Döntöttem el magamban, és attól a naptól kezdve már maszkban jártam mindenfelé. Így legalább azt nem látják, hogy becsukom a szemem mindig, amikor könyörtelenül lemészárolnak valakit. Persze továbbra is tettem a dolgom, öltem embereket, és hoztam a pénzt a szervezethez. Aztán egy nap beállított egy ember. Magas volt, szikár és tiszteletet sugárzó, de a szemében mégis ült egy kis kegyetlenség. Azért keresett meg minket, mert egy városban, - bizonyos Eulona-ban – egy politikust kellett volna megölnünk. A vezetőnk komoran nézett maga elé. Nem szeretett bele avatkozni a politikába, főleg nem más városaiba. Az érkező biztos látta rajta, így megnyugtatta, hogy busásan megfizet minket. Az egészért 200 000 Dukátot kínált! A hír hallatára egy kisebb zúgolódás támadt, de a Főnök krákogására egyből csend lett.
- És mondja csak? Mégis miért kér ennyit? Gondolom, egy elég nehéz feladat lehet, hisz ekkora összeg… Hogy is mondjam… Álomba illő.
- Nos, a munka nehéz lesz, de nem lehetetlen. A célpont nem más, mint Arkhas vezetője: Friedrich Peterson. – Akik kicsit is járatosak voltak a politikában, azok tudták, hogy ez a Friedrich egy igazi pénzeszsák, de emellett sok pénzt fektet az országba. A főnök is elkomorult, gondolom az indítékra lett volna kíváncsi, azonban a szabályaink tiltották a kérdezgetést, hisz így nekünk is, és a felbérlőnek is jobb. Legalábbis eddig így volt.  
- Azt még tudniuk kell, hogy ez egy olyan küldetés, aminek biztos lesznek áldozatai. Az emberünknek három testőre van, és mindegyik kiképzett gyilkos, azt mondják a legjobbak egész Eulona-ban. – Itt egy ideig elhallgatott, majd kitárta két kezét. – De ez itt Ursas, itt pedig tudtommal önök a legjobbak. Ezért is jöttem egyből magukhoz, mivel önök biztosan képesek lennének rá, hogy végezzenek vele. – A főnök közben feszülten figyelt, majd amikor az emberünk elhallgatott, megszólalt:
- Mondja, ha tíz emberem odaküldöm, akkor annyi elég lesz?
- Természetesen, uram.
- Rendben. – egyezett bele. Felsorolt tíz nevet, köztük az enyém is. Ezt egy kicsit furának tartottam, hogy tízen is megyünk, de nem ellenkeztem. Három napunk volt a felkészülésre, utána pedig indultunk, szépen lassan. Mindegyikünk más időpontban, más helyen és teljesen más indokkal ért be a városba – a személyazonosságról már nem is beszélve- így szinte biztos, hogy nem bukunk le. Most nem hordtam a maszkom, inkább az nélkül járkáltam, így könnyebb volt a vegyülés, de azért néhány emberen itt is láttam ilyen maszkokat, szóval úgyse lettem volna feltűnő. Mindegyikünk elfoglalta a helyét, volt, aki a tömegben, de volt, aki a közeli házakban. Ők voltak az orvlövészek, nekik kellett lelőniük a célpontot. Ez az egész már túl egyszerűnek is tűnt, semmi baj nem történt volna.
Azonban elárultak minket.

Elkezdődött a beszéd, és láthatóvá vált a célpont is. Egy elég derűs embernek tűnt, látszott, hogy szereti a népet, és a nép is őt, hiszen mindenki ujjongott, mikor meglátták. Nem is értettem, hogy annak a fazonnak, aki felkeresett minket, miért lenne ellensége pont egy ilyen ember. De az üzlet, az üzlet. Jött a jelzés, hogy álljak készen. Felkészültem, és leadtam a jelet a mesterlövésznek, hogy kezdheti. Egy lövés hallatszott, egy puffanás, és az emelvény padlójára lassan elterült a vörös vér. Még mindig rossz érzés kerít el, miközben arra gondolok, hogy megint elvettünk egy életet, de sajnos ezen túl kell magam tennem, hisz arra születtem, hogy gyilkos legyek. A gyilkosok pedig nem ismernek kegyelmet. Már indultam volna az őrök felé, mikor hirtelen egy robbanást hallottam. A detonáció ereje levett a lábamról, de nem sokára újra talpon voltam és néztem, hogy mi történt. Az épületből, ahol nem rég még három társam tartózkodott, most egy romhalmaz volt.  Nem sokára feltűnt néhány rendrobot is… A francba! Valaki nagyon beköpött minket. Valahova el kell tűnnöm! Közben a rendrobotok sorban kapták el a társaimat, de néhányukat már nem élve: fejbe lőtték magukat. Én is megtettem volna, de még volt esély a túlélésre, és nem adtam fel. Néhány órával később, - mikor már én is biztonságban voltam – az elfogott társaimat felvezették az emelvényre, lebilincselve és utánuk jött egy elég ismerős figura. Az aki felbérelt minket. Megszámoltam, éppen hárman álltak a színpadon. Tehát még hárman szabadok rajtam kívül! Vagy halottak. Majd arra lettem figyelmes, hogy a fickó beszélni kezd.
- Látjátok, ők azok, akik végeztek a ti szeretett államfőtökkel, és akár el is menekültek volna, ha csak nem szólok a rendrobotoknak, hogy néhány gyanús alakot láttam lófrálni a városban. Mit szóltok? Megbüntessük őket? – kérdezte, amire a közönség dühös kiabálásokkal válaszolt. Látszott, hogy a végüket akarják.
- Akkor kedves polgárok: szavazzatok rám! Én meg tudom adni a kellő megtorlást a hőn szeretett vezéretekért! Mit szóltok? – Egyszerűen lenyűgöző volt, ahogy manipulálta a közönségét. Nem akadt olyan ember, aki nem mondta volna, hogy rá szavaz. Tehát ezért kellettünk neki. Reklámnak. Csak bábok voltunk, az ő játékában, hogy hatalomra jusson. De ezt még megkeserüli. A választásokat megnyerte, túlnyomó többséggel és a megtorlást is megtette, amit inkább nem részleteznék. De az uralkodása is csak tiszavirág életű volt, ugyanis két hónappal ezután egy zeppelinnel lezuhant. Nem volt közöm hozzá.
Azóta már három év telt el, de még mindig nem mentem el a városból. Magam sem tudom miért, de itt nagyobb lehetőséget láttam arra, hogy jobban megéljek, így itt maradtam. Közben egyszer csak arra eszméltem, hogy világosodik odakint.
- No, akkor irány valami rabolni való után nézni. - csatoltam fel maszkom, belevetve magam a város tömegébe.


Név: Baaltazar
Becenév: Baal, Will
Gyakori álnév: William Hill
Kor: 25
Nem: Férfi
Kaszt: Orgyilkos

Kinézet: Az arcát nem látni a maszkjától, amit hord. Van, aki azt hiszi, hogy valami ronda sebek éktelenítik az arcát, de van aki azt mondja, hogy egyszerűen ez a stílusa. Egy kissé köpcös, és a nap lebarnította, így úgy néz ki, mint egy dokkmunkás. Az izomerővel nem dicsekedhet, de nem is szabad lebecsülni az erejét. A ruhái átlagosak, maximum a szakadt köpeny lóg ki a sorból, amit folyton magán hord.

Jellem: Teljesen öntörvényű, már a maga ura, senki nem parancsolhat neki. Kivéve a megbízót, hiszen az ügyfél az első. Az üzlet terén még kezdő, de jobb akar leni, így ha lehet, akkor alkudozik, már ha van mit eladnia, vagy van miből vennie valamit. Az emberek sokszor bizonytalanok, hogy mégis milyen lehet a személyisége, hisz arcát takarja a maszk, amit ő ki is használ, és sokszor színtelen hangon beszél, hogy az embereket teljesen megtévessze. De ennek ellenére jó ember, sose ártana senkinek sem, hacsak fel nem bérelik, hisz a munka az első. Többnyire lopásból, vagy a fekete piacból él meg, hisz tisztességes munkáról még nem hallott, és amúgy sem szereti a változást. A függőségből köszöni, de nem kér, meg is veti azokat az embereket, akik nem tudnak leállni a függőségükkel.