A cápazsír rejtély

~Újabb feladat? Talán elkezdődött az igazi kiképzésem? Az én kiképzésem?! Az egyéni, csak nekem szóló, saját kiképzésem?!!~
Soha, senki nem látta igazán lelkendezni a lányt. Soha, senkivel nem osztotta meg, mennyire is imádja a munkáját, mennyire is fontos számára az, hogy a felettesei és ő maga is büszke lehessen magára, és büszkén viselhesse a katonáskodással járó terheket. Őszintén szólva imádta a munkáját, és sok sikernél legszivesebben valakinek a nyakába ugrott volna, vagy minumim a levegőbe. De… ő katona volt. Fegyelmezett katona. Fegyelmezett és rideg katona. Akár csak egy gép. Nem lehettek emberi érzései, főleg nem ilyen bohókásak és vidámak. A katonák élete egyáltalán nem vidám, hanem hosszú és nehéz. Persze annak, aki nem élvezi. Saschanak sokszor esett nehezére úgy csinálni, mintha ő is ugyanúúgy utálná a gyakorlatokat, ahogy társai, ugyanúgy szidná a parancsnokot a háta mögött, mint a többiek. Inkább nem is nagyon próbálkozott vele, de azért nem is ujjongott, amikor feladatra hívták. Bár egyre többször esett meg, hogy nem csak gyakorlatra ment, de azért ezek a feladatok továbbra is pitiáner dolgok voltak, nem nagy akciók. De küldetésnek akkor is küldetés volt, ami jelentett valamit. Valami nagyot.
…
~Igen. Jól gondoltam. Kihallgatás, négy személy, alibi. Péntek estére. Remélem valami öregek, mert az fix, hogy a fiataloknak nem lesz alibijük péntek estére. Abban sem vagyok biztos, hogy emlékeznek bármelyik péntek estére. Jah, és Trevor. Szerintem a szülei nem nevezték volna el Trevornak, ha tudják, hogy így fog kinézni. Jó választás. A parancsnok végre egy igazi katonával rak össze, nem egy locsifecsi kopasszal. Oké, hogy szegényke újonc volt, de azért mégis csak túlzás, hogy őt is meg kellett védenem. Vajon ellenőrizni van itt? Engem ellenőriz? Vagy csak azért van velem, mert nem bíznak bennem? Jó lesz odafigyelni.~
Maga az ügy nem foglalkoztatta. Az csak tévútra tereli a nyomozást. Annyi volt a lényeg, hogy van-e alibijük, vagy nincs. Ha nincs, az már nem az ő dolga. Elvégzi a feladatát és jelent. Kihúzta magát, és tovább caplatott a társa mellett. Rutin feladat. Ezt nem lehet elrontani…

~ Hmmm. Mit akarhat tőlem Clara nővér? - töprengek az árvaház felé menetelve. Ma reggel levelet kaptam, amit csak azért kaptam meg, mert a postánál lótifutizok fel-és alá, de enni kell, és ahhoz dolgozni is. Szerencsére időm van, és a teherbírásomat Csibész kiegészíti, így ahogy boldogulunk.
Az árvaház... jogi otthonom. Miután Apa meghalt, kiskorúként bevágtak oda, hogy ott jobb helyem lesz. Persze, ott volt Clara nővér, egy tucatnyi másik gyerek, barátságosabb-barátságtalanabb, finom étel, kellemes meleg, és persze: ágyak. Egy ilyen helyen egy ilyen lakhely mindenkinek az álma lenne, de ez nem valósulhatott volna meg, ha a maffia nem támogatná az árvaházat. Mivel nekik se ínyük olyanokat betoborozni, akik hülyék és írástudatlanok, és nem képes a parancsokat felfogni és végrehajtani, így inkább tesznek a jövő nemzedékeiért. Pont ezért kerülik olyan sokat, nem háborgatják, de nem is sokan lakják. De valakinek ez jutott, és megannyi árvával együtt nekem is az otthonom volt egy ideig... de börtön volt.
Clara nővér... Az a nő az én szememben egy szent, egy földre szállt angyal, minden árva gyermek védbástyája, csak a legjobbat akarja nekünk-nekik, én se tudom minek tartsam magam... amennyi, ebben a mocsokban adni tud, megad. Még el se helyeztek rendesen, már ki is akartak kérni, kihallgatásra. Clara nővér meg nem hülye, ismeri a rendőrség módszereit, és hogy meddig tud elmenni, így letagadott. Ekkor mindketten azt hittük, hogy megúsztam. De ez egy másik történet, majd ha érdekel, még el is mesélhetem... valamikor. A lényeg, azóta a magam útját járom, Csibésszel az oldalamon. Jah igen, a levél:
A levélben nem volt sok:
- Thomas, gyere gyorsan! Sürgős! Valakikkel találkoznod kell, de bízz meg bennem, nem mondhatom el kik!
Számomra egyértelmű, hogy se rendőr, se maffiózó nem lehet, azok elől védve vagyok a nővér által. De akkor, vajon ki?
Befordulok a jól ismert utcába Csibésszel, a boldog eb hálásan csóválja a farkát, mert már percek óta simogatom a buksiját. A két szintes kis épület földszinti ablakaiból halvány fény szűrődik ki, az emeleten már a kis árvák alusszák boldog kis álmukat. Amikor benéznék a nővér ablakán, csak elhúzott függönnyel találkozok, amit furcsállok. Tényleg megakarhat lepni a nővér. Halkan lököm be az ajtót, Csibész karmai hallhatatlanul kopognak a parkettán, mivel a lépteim alatt nyikorgó deszkák zaja elnyom mindent zajt. Az ajtó mellett William, az öreg zsémbes portás, tiszteletbeli nevén "William testvér" már a lóbőrt húzza, azzal a kis sértődött pofával, ami azt jelenti, hogy megvonták tőle a ma esti pohárkát, mondjuk úgy...
Odalépek a nővér irodája elé, és ahogy szoktam; kettőt koppantok rajta. Csibész elkezd halkan morogni, de odanézés nélkül lecsittelem, nem tudom mi a baja. Körülbelül rögtön jön is a válasz:
- Nyitva van, gyere be. - hallom meg a nővér selymes hangját, úgy-ahogy lehet suttogva, hogy azért ne zavarjon meg senkit se.
Amikor belépek félig az ajtón, az általános látképet egy rendőrhölgy látványa csúfítja el, de amikor kilépnék, hogy kereket oldjak, egy erős kéz lök be az ajtón, és mikor hátrapillantok, egy komor arc szúr keresztül a szemeivel. Ajtó csapódik be hangtalanul, Csibész halkan kaparászik az ajtón kívülről, gyorsan vált át erőtlen nyüszítéssé, majd abbahagyja, reccsen egyet az ajtó. Lefeküdt elé, neki dőlve, gondolom.
- Hát itt van a kis nebuló, gyere ülj le, beszélni akarnak veled. - kínál hellyel a nővér mézes-mázas hangja, enyhe idegességgel. Amikor leülök, arcom kérdő grimaszba rándul, hogy "ez meg mi a kénköves pokol"?!
Válasza egy "bocsi, muszáj volt" vállrántás, és egy megnyugtató "minden rendben lesz" mosoly. Nem AZÉRT jöttek. Hát akkor mit akarnak?

A lány belép a szobába, majd azonnal kérdőn tekintettel a társa felé fordul.
~Ez a kölyök?~
Ugyan nem mondja ki a szavakat, de mivel úgy tűnik, hogy jó helyen vannak, így megkezdi a munkáját.
-Üdvözlöm. A nevem Sascha, közlegény Arksasból. Engem rendeltek ki a kihallgatására. Mielőtt bármit is mondana felhívnám a figyelmét arra, hogy amennyiben elegendő bizonyíték van a kezünkben Ön ellen, úgy gyanúsítottként hallgatjuk ki, mindaddig amíg ez az eset nem áll fent, tanúként foglalkozunk Önnel.
~Igen… ezt igazán leírhatták volna a parancsban, vagy tarthattak volna egy eligazítást. Ha alibi kell neki, akkor bizonyára gyanúsított, de ennek a megállapítása meghaladja a jogkörömet. Trevor meg figyel. Jól gondoltam. Hát ezzel azért nem fogsz meg. Max még én fogok jelentést tenni a hibás tájékoztatás miatt. Nem mintha bármit is érne... szerintem ez így lett megrendezve. Hurrá!~
-Tudnia kell, hogy most azonnal is tehet beismerő vallomást, a hatályos törvény azonban főszabályként azt írja elő, hogy a terhelt beismerése esetén meg kell szerezni az egyéb bizonyítékokat is. A terhelt vallomása eltér a tanúétól, ugyanis a terheltnek sem vallomástételi, sem igazmondási kötelezettsége nincs, az egyetlen korlát a hamis vád.
Ezután előveszi a bekészített lapocskáját, és szépen felolvassa a kihallgatás előtt a gyerek jogait.
-Jogában áll hallgatni. Bármi, amit mond felhasználható, és fel is fogják használni ön ellen. Joga van beszélnie az ügyvédével még a kihallgatása előtt, és az ügyvédje jelenlétéhez végig a kihallgatás folyamán. Ha nem engedheti meg magának ügyvéd felfogadását, még a kihallgatás előtt kirendelnek maga mellé egyet. Megértette a jogait? Kérem jól hallhatóan válaszoljon, a társam azért van itt, hogy megerősíthesse az itt elhangzottakat. A kihallgatásról jegyzőkönyvet készítünk, melynek másolatát természetesen Ön is megkaphatja, amennyiben igényt tart erre.
Amennyiben a fiú válaszol, a társa kezébe nyomja a jegyzőkönyvet, ő pedig felteszi a legelső, legkönnyebb kérdést.
-Ön Thomas Clockmanson, arkhasi lakos?
~Ha te így, akkor én is így. Körmölj csak nyugodtan, nem úszod meg meló nélkül. No akkor… vágjunk bele!~

Lenyeltem a nyugalmamat, akár egy cukrot. Volt, nem volt, pénz nélkül nem is lesz egy ideig újra.
- Ü-üdvözlöm, S-sacha. - próbálok köszönni, de annyira ideges voltam, hogy nem mertem a fejemet elfordítani akármerre, beragadtam akár egy régi robotmunkás, akinek az olajozása múlt évre szól. A mögöttem lévő férfire rá se kellet néztem, puszta jelenléte úgy hatott rám, mint abban a varázslós könyvben a dementorok, minden szép emléket szépen elszívott, csak a romba dőlt házat és kisstílű fejvadászok és rendrobotok csoportját láttam magam előtt. Kedvem lett volna kirobbanni az ajtón, vagy egyszerűen bevallani már így, minden gyanúsítás nélkül, akkor legalább nyugodtan csücsülhetnék bizonyíték elrejtése és így, rossz bácsikkal való együttműködés miatt 4-5, szép vasrúd által behatárolt cellában.
De ha egy dolog miatt megnyugodhattam, hogy nem ismert fel valami körözési papír után. Ebben a helyzetben sok esélyem nem lehetne menekülni, még jó, hogy a tekercs nincs nálam perpillanat. Rátekintek a nővérre, aki csak mosolyog, majd mikor elkezdené a beszédét a rendőrnő, feláll:
- Nem akarok megzavarni, felmegyek és megnézem az árvákat. - könyörögve néztem rá, hogy maradjon, de csak mosolygott, megsimogatta a buksimat, és azt suttogta:
- Minden rendben lesz. - majd elhagyta a termet, kis prüszkölés hangozódott, nem tetszhetett Csibésznek az ajtó nyílás, de nem kavart nagy port fel az ajtó előtt.
Majd jöttek a jogaim. Egy egyszerű rutinvizsgálatról lehet szó, vagy valamiről, de már a bírósági katedra előtt éreztem magam, nyakamon az igazság vaspallosa. Csak ne ess pánikba, csak ne ess pánikba... ha összeszedettek vagyunk, akkor minden rendben lesz. Csak egy egyszerű kérdésről van szó
Nagy levegő, nyugodt gondolatok:
- Igen. - röviden, velősen, őszintén, megértettem. Azt hiszem, próbáltam odafigyelni, de szemem előtt ugrál a világ.
- Igen, én vagyok. - válaszolok, ismét. Úgy nagyjából az egész beszélgetés során nyugodtnak tűnhettem, leszámítva, hogy az elején kifutott arcomból az élet, bár úgy-ahogy próbáltam összeszedni magam, hangom visszanyerte erejét (bár túl hangosan több ok miatt persze nem beszéltem) testem remegése minimálissá csökkent, megmertem mozdulni. Szerintem bűnösnek nézhetek ki, bár nem követtem el semmit... amiről tudhatnak. Remélem.
Csak egy másodperce futott át a fejemen a gondolat, hogy Csibész jól van-e? Hátrafordulván persze nem is láthattam semmit, csak az óriást. Vissza is fordultam, bár lopva oldalra is néztem. Ha muszáj, kitöröm az ablakot és elfutok az éjszakában. Elég tapasztalom van ennek az ablaknak a javításával, már ha kapok új üveget... megint.
További kérdéseit a leginkább öndicsőítő szóval is csak feszültnek nevezhetném, őszintén be vagyok berezelve és soha ekkora stresszt át nem élve ültem ott, a kihallgató előtt, és a Terminátor kereszttüzében.

-Rendben. Köszönöm.
Bólintott a lány, de se hangja, se testtartása nem változott, egyáltalán nem utalt szívélyességre. Ez a köszönöm mindössze egy protokol-köszönöm volt, ami arra irányult, hogy a gyanúsított hajlandó együttműködni, és ezzel nem nehezíti meg a dolgukat. Ezért egyébként valóban köszönet járt neki, de ha nem egy ilyen zűllött világban élnének, -ami természetesen azért van, mert a katonaság nem kap elég hatalmat a kezébe-, akkor ezt soha senkinek nem kellene megköszönni, hiszen természetes lenne. De így… Mindenesetre eddig a fiú könnyen vette az akadályokat, tehát valami erősebbel kell előállnia.
~Úgy látom ebből nem lesz jó zsaru rossz zsaru. Max sohanemcsináltammégilyetésaztsemtudommitkeresekitt zsaru és néma zsaru lesz. Azzal meg nem nagyon megyünk semmire. Azt sem tudom, hogy mivel gyanusítjuk ezt a szerencsétlen kölköt. De… én nem is gyanusíthatom meg semmivel. Akkor majd csak úgy teszünk, mintha meggyanusítanánk. Így tökéletes lesz. Mivel kezdjük? Priusz, majd tiltott fegyverviselés és gyilkossági kísérlet. Hmm. Csak egyszerű kérdések. Ez meg csak egy gyerek. Csak kicsit kell megszorongatni szegénykét, és ha van valami a füle mögött, akkor azt hamar megtudjuk. Az ilyen lelencházakból kerülnek ki a legnagyobb gengszterek. Valahol nekik is kezdeniük kell. Ártatlanság vélelme… még mit nem!~
-Volt már valaha ilyesfajta intézkedés alanya? Esetleg jelenleg folyik-e ön ellen bármifajta eljárás?
Tette fel a következő kérdést, nem egyenesen a priuszra rákérdezve. Tudta, hogy neki tudnia kellene ezeket az adatokat, és bele is pillantott a kartonba, mintha ellenőrizne is dolgokat… de az sajnos nem sokat segített. Az azonban igen, ha a fiú nem tudja, hogy ők mit tudnak. Megvárta, hogy válaszoljon, majd sorban feltette a következő kérdéseket, mindig időt hagyva a válaszadásra.
-Van Önnek engedélye lőfegyver vagy bármifajta emberi élet kioltására alkalmas kézifegyver birtoklására?
-Van önnek ilyesmi a birtokában?
-Használta a fegyverét az elmúlt egy hét alatt? (Csak akkor, ha az előző kérdésre igen a válasz.)
-Fel tudja idézni, hogy hol volt és mit csinált múlt hét pénteken este 10:30-tól 02:00-ig?
-Van vagy vannak esetleg erre az időpontra tanúi, akik tudják igazolni az állítását?
~Térjünk a tárgyra bíró úr...~

Egyenesen a fejemre céloz, két méterről, hogy ne lőjön mellé. Én nem voltam még ilyen izé alatt, de itt, az árvaházban egyesek igen, és halottam történeteket. Ha tudná, nem kérdezné meg. Biztosan. Akármit mondhatok. De miért is hazudjak neki? Rendes lánynak tűnik, és még mindig jobb mint Góliát.
- Nem, még nem voltam hatósági ellenőrzés áld... alanya. - botlott meg a nyelvem egy pillanatra. Nem, nem élvezem ezt, egyértelmű. Kéne? Borotvaélen táncolok! - És... ez az első.
A következő kérdésre azért már nyeltem egyet látványosan egyet. Ez tapasztalatlanként lehetetlen volt visszatartani. Őszintén, megijedtem. Szerencsére itt még nem nem kell hazudnom. Azt nem tudok, meglátszik rajtam, csak idegesebb lettem. Értelmezze úgy, ahogy jól esik.
- Nem, nincs ilyen engedélyem. - feleltem neki, még őszintén, szemrebbenés nélkül. De egy ilyen kérdés után könnyű kitalálni, mi lesz a következő. És akkor nem leszünk jóban a hölggyel.
Na, meg mondtam. Jön a Giotin. De még ha tudtam is, gondolatban a fegyverre gondoltam, kezemmel meg összeszorítottam a táskámat, ami a fegyvert rejtette. A táska az ölemben pihent, és nem is terveztem máshova áttelepíteni, főleg nem az ő kezükre.
- Nem, nincs. - ragaszkodtam a rövid válaszhoz, hogy a hangom nem áruljon el, de nem tudtam a szemébe hazudni, elvesztettem a szemkontaktust, hangom a felénél elcsuklott. Ha csak nem direkt nem-akarja észrevenni, biztos, hogy feltűnik neki. Uram, ki vagy a Mennyben... ha eddig nem is hittem benned túlzottan, ha most megsegítesz, minden reggel ott leszek a miséken!
- Hmmm... - próbálok egy pillanat erejéig visszaemlékezni, talán lesz egy kis levegőm lenyugodni is. Pontosan tudom hol voltam, bujkáltam egy rendrobot elől, egész nap különböző elhagyott épületek és kevésbé elhagyatottakban rejtőzködtem előle, míg felhagyott a kereséssel. Későn este estem ide vissza, hogy reggelizzek valamit, kutyuskámon kívül csak a nővár tudna igazolni, de akkor is csak éjféltől 2-ig. Ki kell találnom valamit.
- Igen, a nap egy részét itt töltöttem, a másik részét meg kint. Igazolni csak a nővér tud, a portás nem kedvel, csak nekem akarna ártani mondandójával - próbáltam úgy megfogalmazni, hogy ne kelljen nagyot hazudnom, de  ennyi információval nem fognak megelégedni, legalább az időt húzni tudom. Le fogok bukni. Nem vagyok akkora szerencse lovag. És igen, William testvér rühell engem, és képes lenne hazudni is, hogy csak slamasztikában legyek, bár most igazat szólna.
Várom, hogy az igazság mérlege döntsön. Igaz lélek, vagy törvény?

A lány elmosolyodik az elszólásra és teátrálisan elkezd le-fel járkálni a fiú előtt, de végig őt figyeli.
-Azt vallotta, hogy megértette a jogait. Elmondom önnek újra. Maga itt kizárólag a gyanúsított vagy a tanú szerepkörét tölti be.
Vette előre ezúttal direkt az ijesztőbb pozíciót.
-Ha ön áldozat lenne, akkor nem itt és nem így folyna ez a kihallgatás. Kérem ezt jegyezze meg az ön érdekében.
Természetesen feltűnik neki, hogy a fiú nagyot nyel a kérdésre, de ezzel még csak azt éri el, hogy még inkább figyelje minden mozdulatát. Erre a kérdésre még az is nagyot nyelne, akinek semmi takargatnivalója nincs. Így lehetetlen volt nem észrevennie, hogy a fiú rámarkolt a táskájára, elfordította a tekintetét és még a hangja is elcsuklott.
~Talán most tért volna vissza egy bűntett színhelyéről? Annyi ideje sem volt, hogy elrejtse a fegyverét? Szerencsétlen kölyök.~
-Nézze. A hatóság félrevezetése néha nagyobb bűnnek számít mint a tiltott fegyverviselés. Bizonyos ügyekben nagyobb súlyt nyom a latban.
Kezdte meg a beszédét, bár arról jelenleg fogalma sem volt, hogy ez az ügy olyan ügy-e.
-Felteszem újra a kérdést. Van a birtokában bármilyen engedély nélküli, emberi élet kioltására alkalmas fegyver? Köteles vagyok figyelmeztetni, hogy ugyan jelenleg nincs parancsom arra, hogy átkutassam a táskáját, de abban biztos vagyok, hogy önként sem fogja az asztalra üríteni a tartalmát. Ez esetben azonban mint gyanús elemet bevitethetem, ahol már lehetőségünk nyílik bekukkantani a batyuba.
Szemét végig a táskán tartja, a saját fegyverének tokján lévő biztonsági csatot pedig azonnal kioldja, de nem veszi elő a fegyvert. Nem véletlenül szállnak ki ketten a helyszínekre, és ezt valószínűleg a gyanúsított is tudja. Talán lenne esélye elbánni kettejükkel, talán nem, mindenesetre Sascha nem akarja, hogy ez az egész odáig fajuljon.
-Nos? Az ön döntése. Nekem teljesen mindegy, hogy mit lép, de igen terhelő lehet magára nézve, ha nem úgy tesz, ahogy javasoltam.
Bár végig a fiút figyeli, nagyon kíváncsi arra, hogy a társa mit lép.

Megilletődök egy kicsit, ha volt valami vajmi önbizalmam, bár az sincs meg. Szemével a hölgyet követi, mást nem mozdít meg, a fejét sem. Értem én a hölgyet, de attól még, hogy ő így tekint rám, én inkább a vádlott szerepkörében érzem magam.
Nagy levegő vétel után felkészülve mondom ki a szót:
- Rendben. - elég röhejes lehetek ebben a helyzetben, de inkább a szavaimat szeretném stabilizálni, mintsem arcizmaimat, vagy tetteimet... az egyszerre túl sok lenne.
Ez kezd egyre ijesztőbb lenni, úgy vizsgál engem, mintha csak bomba lenne a derekamra kötve... végül is az is lehetne, nem lettem átvilágítva.
Minden szavát pontosan értem, de ezzel nem fog berezeltetni... jobban. Az már nehéz lenne.
~ Nem sok mindenem van, de ha "csak" megmutatom a fegyveremet, akkor el is kobozzák. Na, és ezt nem fogom hagyni, szükségem van rá önvédelemből. Nagy slamasztikában vagyok, miért nem hagytam kint Csibésszel a fegyvert, mint a többi fontosabb dolgot? Paranoia... bár most lehet, hogy szükségem is van rá. De én egyáltalán nem vagyok rossz fiú, dehogy. A helyzet kevert bele, és már kezdek is úgy gondolkodni, mint egy bűnöző. Sakkban vagyok tartva, és innen csak csellel tudnék kivágódni, de nem ismerem a törvénykönyvet, úgy, semennyire. De ki kell találnom valamit! Talán... egy régi trükk, de biztos nem dől ne be neki, annyira nem hülye. Talán megsajnál, és elnézi... ahh. Mást ebben a helyzetben nem tehetek, és ha muszáj, akkor még fegyvert is ránthatok. ~
Fejezem be a kicsit sokáig tartó gondolkodást, végre megszólalván:
- Rendben... - mondom legyőzött hangon. Nem hagyom magam, ha harcra kerül a sor, elmenekülni még bőven eltudok akármerre. Utolsó csel, és ha baj lesz, remélem nem kell a hölgynek megsérülnie. A Góliát nem érdekel. Szerintem ő egy mini-rendrobot, az arca alatt biztos csak vas van, ilyen személyi testőr rendrobot féleség. Meg sem tudnám sérteni, és ha mégis - nem érdekel. Számomra nem ember számban van.
Megfogom a táskámat az aljánál, kitapogatva a pisztolyt, megmarkolva, és kiborítom a táskát az asztalra, így a fegyver a táskában marad, mert odafogom a táska aljához, ami már a tetején van. Kemény aljú, nem látszik a fegyvernek körvonala, de egy táskát nem így szokás megfogni... remélem mint zöldfülű, nem veszi észre. Az asztalra szóródnak szerszámaim, pár papiros, egy alma, pár darab jelentéktelen fém darab, meg egy golyó. Kiesett a tárból, vagy lövés után felvettem és elraktam, mert felhasználható? Arra már tényleg nem emlékszek...
Feszülten nézek rá, egy rossz mozdulat, és én is elkövetek egyet, az életem lejtőjének első igazi mérföldkövével.

// Bocs Sascha, hogy elloptam beszédszerkesztési stílusod, de így tényleg átláthatóbb egy kicsit (félkövér pérbeszéd, döntött gondolatok) //

-Rendben.
Ismételte meg a közlegény a fiú szavait, majd elmosolyodott.
~Na végre! Még a végén jutunk is valamire. Ez a sóhaj már csaknem felér egy beismerővallomással. Biztos vagyok benne, hogy van nála fegyver. És most szépen átadja nekünk. Még a végén le se kell lőnöm. Ez egy egész jó nap lesz így.~
Sacha rengeteg dologra figyel egyszerre. Figyeli, hogy a gyerek mit húz elő a táskájából, de szerencsére okosabb módszerhez folyamodik, és inkább az asztalra borítja annak tartalmát. Figyeli azt is, hogy melyik a domináns keze, hogy arra célozzon. A lány nagyon jól tudja, hogy az ő pisztolyának a tára üres, de minden mozdulatát logikusan kell felépítenie ahhoz, hogy a fiú lefagyjon, amint meghúzza a ravaszt, és legyen ideje cselekedni. Nagyon reméli, hogy a társa figyel, észbe kap, ha kell… meg persze azt is, hogy neki használható a fegyverzete.
~Túl sokáig szöszöl. És… mi volt ez a mozdulat? Mi a bánatért nem adod át, ha már beismerted, hogy ott lapul a fegyver a táskában? Mi a francért kardoskodsz egy vesztett ügy mellett? Amatőrök! Egy profi ilyenkor már rég megadta volna magát, és nem adná sorra a kezünkbe a bizonyítékokat.~
Sascha maga mellé engedi a kezét, hogy a lehető legközelebb legyen a fegyveréhez. Még nem ránthatja elő… illetve megtehetné, de még nem érzi szükségét. Azonban ha a gyanúsított bármit is tesz, akkor azonnal ugrik, és a srác megérezheti a fegyver markolatának keménységét a koponyáján. Társának viszont jelez, hogy álljon készültségben. Egyetlen kézmozdulat, semmi fenyegető jelentést nem tulajdoníthat neki a fiú. Mindössze azt jelenti, hogy készüljön fel a támadásra, és figyelje a kijáratokat. Ha a srác nem lép, csak tovább figyel, akkor azonban ad még neki egyetlen esélyt.
-Tételezzük fel, hogy nekem nem kell semmifajta kényszerítő erőt alkalmaznom ahhoz, hogy maga szépen kifordítsa azt a táskát mindenfajta ügyeskedés nélkül. Tételezzük fel, hogy nekünk nem kell tűzharcba keverednünk azért, mert alapos gyanúja merült fel annak, hogy ön ellenszegül a kihallgatásnak, és bizonyítékot rejteget, valamint hatósági személy épségét veszélyezteti. Miért akar mindenképpen maga lenni az elsőrangú vádlott? Ha együttműködik, akár még vádalkut is ajánlhatnak magának. Büntetlen előéletű, fiatalkorú, többszörösen hátrányos helyzetű. Ezek mind-mind enyhítő körülmények. Ne legyen hülye és adja át szépen a fegyvert!

(Nincs bocsánat! A szellemi jogalkotás csorbulása miatt, a plagizálás bűnelkövetésének alapos gyanújával…
Használd nyugodtan! X3 )

Basszus! Észrevette! Nem intézve hozzám ilyen szavakat, ha nem vette volna észre! Ajaj, nagy a baj! Szegény hölgy, megnehezítem a munkáját, pedig nagyon nem akarom. De nem hagyhatom magam.
Furcsa, óvatos mozdulatok tesz... mit akarhat? Nem tetszik ez nekem... le kell lépnem, így vagy úgy.
- Sajnálom. - mondom lemondóan, a lábamat odavetve az asztalnak, közben Saschát figyelve végig. A hangulat pattanásig feszült, mindketten a másikra várunk egy pillanatig. Torkomban ver a szívem. Előre felpörgetett az adrenalin, itt nagy dolog lesz. Felkészülni, én lépek!
- Én hinni szeretnék magának, de nem tud eleget ahhoz, hogy megértse. Fütty! - fütyülöm el magam, amire Csibész akcióba lendül. Az ajtó, kicsit már öreg, így Csibész egy ugrással be tudja dönteni, farok csóválva elhelyezkedvén a kidőlt ajtón, messzire elkerülve a Góliátot, mivel a zsalugáterek nem állnak sokáig ellent. Ez alapból elég nagy zűrzavart kelthet, de ha a nő lőni akar, elrúgom magam az asztaltól, amennyire lehet Saschára rárúgva az asztalt, és így a földre esve. Ez elég esetlenül hangzik, és az is, csak közben előkaptam a fegyverem a táska fedéséből, és így a velem szembe került Góliátnak rálövök a lábára, remélem eltalálom. Így keletkezik felettem egy szép nagy rés, ahova Csibész kellemesen felugorhat, megzavarva Saschát, támadást színlelve, már ha ülve marad, vagy valamerre az az asztal mögött áll. Csak nem lőne rá egy kutyára! Ugye? Nem olyan acsarkodóféle ő! De miért is bántaná? Vagy Csibész őt?Egyszerűen arcon nyalja, majd kiugrik oldalt az ablakon, és ha van rá lehetőségem, én is követem ki az éjszakába.
Ha üldöznek és kijutok, akkor biztosan én nyerek, mivel én ismerem jól a környéket. Gyorsan megkeresném az első biztos búvóhelyet, ahol nem találhatnak meg... remélem. Egy ideig nem térnék vissza, biztos razziáznának itt a nővér nyakára. Remélem nem fogják bántani.
Kinyitom a szemem, kész a terv. Ideje végrehajtani! De előtte:
~ Uram, ki van a mennyekben, segíts eltévedt bárányodnak visszatalálni az ösvényre, nézd el hibáit, és segítsd meg, ha úgy látod jónak! Ámen! ~

Ha elkapnak:
Néma maradok, és próbálok ellenállni, több rendőrnek nem ártva. Épp elég bajt okoztam, többet nem akarok, de ha esélyem nyílna megszökni, megtenném.
Ha a kijelentésemet akarná megtudakolni, nem válaszolnék, de látszana rajtam, hogy nem tetszik a téma. Sőt, elfordítanám a tekintetemet, valószínűleg kisarkallna a könnyem. Emlékek...
Kérdésekre nem felelek, durcásan befognám a pofámat és nem válaszolnék semmire, mivel becipelnének az őrsre, gondolom. Mindenhol a szökés esélyét latolgatva néznék körül, amikor lehet.
Ha elkapnak, akkor a nővér mindent megtesz azért, hogy kimagyarázzon engem, mivel meghallja a ricsajt és így is-úgy is lejön, hogy megnézze mi történt. Ha van rá lehetősége, megpróbál megszöktetni.

Mivel esztétikailag ronda, ha örökké nyitva marad a téma és a történet, ezért történetileg lezárom a kalandot.

Thomas kihallgatása túl sok ideig tartott, így a többiek kollektíven úgy döntöttek, hogy inkább hazamennek és megesznek egy szendvicset. Az anarchisták közben több liter cápazsírt loptak, majd kényelmesen el is szállították azt. A legendák azt beszélik, hogy máig tart Thomas kihallgatása.