Keleti rész

~És tényleg idejön. Városi Szakorvosi Rendelőintézet. Hurrá… én is a legjobb pozíciót választottam a visszavonuláshoz. Biztos valami beteg, én pedig majd megint eltávot kapok miatta. Nem mintha sűrűn betegednék meg, de az az idióta szakaszorvos mindent észrevesz az ellenőrzés alatt. Azt hiszi, hogy egy kis negyven fokos láz ledönthet a lábamról és máris elutasítja az aznapi állományba kerülést. Még, hogy fáradtnak tűnök… milyennek tűnjek a lefutott kilométerek után az esőben? Hát gratulálok… ezért nincs elég katona az utcákon, mert mindenki a kantinban szürcsölgeti anyuci húslevesét egy kis megfázás miatt. Jellemző. Persze ha a Parancsnok Úr tudná, hogy milyen kis dolgok miatt kapunk eltávot, és nem tudjuk teljesíteni a szolgálatot, akkor biztosan a körmére nézne annak a felcsernek. Utálom a bürokráciát. Mire a hatezer irodán végigmegy a levél, már semmi sem marad az eredeti adatokból. Egyszerű, egyenes, közvetlen parancsok kellenek, amiket csak végre kell hajtani. Abból legalább ért az ember. Mint ez is… anyuci megmondta, hogy köszönni kell, és már köszön is. Milyen jól nevelt. Kíváncsi vagyok mit gondolhat rólam.~
Köszönés helyett mindössze biccentett, de általában azt se nagyon szokott a civilek felé. Nem sűrűn találkozott velük, amikor pedig igen, akkor általában nem ebben a városban volt, és éppen a kedves civilek tömegével állt szemben sokadmagával… és nem köszönteni kellett őket, hanem oszlatni. Igen… az picit más szituáció volt. Persze ritkán van olyan, hogy a tartalékosokat meg a fiatalokat is behívják, de a csőcselék lehűtéséhez még ők is értenek. Kivéve persze pár izgága kiskatona, akit utána el is küldtek a seregtől. Jó kis vizsga volt az az esemény.
~Még integet is. Látszik, hogy tisztelegni nem tud rendesen. Az is biztos, hogy nem én fogom megmutatni neki, hogy miként kell csinálni. Haladjon tovább ember, nincs itt semmi látnivaló! Vagy… vagy talán mégis? A keze. Ezek szerint mégsem csak a göthösség hozta a rendelő felé. Persze ettől nem lett különlegesebb, csak érdekesebb… egy időre.~
És miközben ezen gondolkodott, szemrebbenés nélkül, és a rejtegetés bármilyen jelét elkerülve, teljesen nyilvánvalóan nézte meg magának jól a lámpa fényénél megcsillanó protézist.
-Szép darab.
Bökte ki végül, de hallatszott, hogy egyáltalán nem dicséretnek szánja.
~Akinek már ilyen végtag jutott, az igazán használhatná normális célokra is, nem csak császkálni vele az utcán. Az ilyen elnyűhetetlen dolgokat csak egy helyen lehet teljes mértékben kihasználni… te meg elfecsérled. Civilek!~

A megszólalásra bár felvonta a szemöldökét, különösebb érdeklődést nem mutatott, de fel sem háborodott azon, hogy csak így szóba elegyednek vele. Lehetne éppenséggel szolgálatban is, és akkor a férfi csak elvonná a figyelmét az őrségtől. Persze ő sohasem válaszolt volna neki, ha éppen nem lenne eltávon. Igen... ha nem lenne ott, akkor elkerülhette volna ezt az egész cécót. Azonban mivel nem volt szolgálatban, és a propaganda sohasem árt a seregnek, így játszani kell a segítőkész kiskatonát, aki bármikor a lakosság szíves rendelkezésére áll.
-Szép darab. Ugyanolyan gép, akár a többi. A civileknek pont megfelelő.
~Bóvli kategória, amit számukra tartanak fent. Mi tetsszen benne? Ez is csak ugyanolyan gép, akár a többi. Fura, hogy valaki menőzésre használja ahelyett, hogy a haza szolgálatába állítaná. Igen… tipikus civil gondolkodás a felvágás is. A férfiak hobbija annak a bizonyosnak az összeméricskélése, és úgy látszik már a fogyatékosságból is lehet presztízst építeni. Előnyöm persze nekem is van, de sohasem dicsekednék vele. Miért legyek büszke arra, amit nem én értem el? Nem az én érdemem, hanem az orvosoké és a feltalálóké. Ő is inkább bemehetne és megköszönhetné a professzornak, hogy életképes egyedet faragott belőle, akinek még valami haszna is lehet.~
-Jobban járt volna, ha beáll a seregbe. Ott ennél ezerszer jobbat kapna, ha megdolgozik érte.
~Bár nem hiszem, hogy ilyen fizimiskával meg vigyori pofival akár egy napig is bírnád a kiképzést, fiú. Oda azért több izomzat kell, és kitartás. Megköveteli a munkája… hát ha csak annyit fizet a munkája, hogy egy ilyet alig tud fenntartani, akkor nem szívesen lennék a helyébe. Persze a seregben a karbantartás is ingyenes, amíg szolgálatban vagyunk, a tiszteknek pedig még utána is. A civil életben sohasem érhetsz el annyit, mint a seregnél, tanulni pedig felét sem tanulod meg az élethez elengedhetetlen dolgoknak. Tisztelet és fegyelem. Persze csak tisztességesen… a politikusok szépen megszedik magukat az üzérkedéseikből… de az már nem az én gondom. Még öt óra és negyven perc. ~
Sascha úgy döntött, hogy pihenjt vezényel magának. A civileknek talán az is tetsző látvány lehet, ha a katona hasonlít rájuk, persze nem lealacsonyodva az ő szintjükre, csak éppen nem állandóan karót nyelten... ahogy ők mondanák. Persze ők nem értik a rend lényegét. Ezután a katona lassan, egy kényelmes mozdulattal a pisztolytáskája felé nyúlt...

~Most meg mit vigyorogsz? Oh, hogy milyen gyorsan leolvadna ez a fancsali mosoly az arcodról a seregben! Láttam ám már ezt a vigyort sokszor. A kopaszok vigyorognak így, amikor elsőnek meglátnak. Élvezd ki a pillanatot fiú, mert azok sem élvezhetik ám sokáig! Csak néznek, amikor ők még meg sem értették a parancsot, én meg már végre is hajtottam. Mennyivel könnyebb lenne a férfiak dolga is, ha nem máson járna az eszük, hanem a feladatukon. Civilek! Semmi rend vagy fegyelem.~
Unottan befejezte a mozdulatot, elővette a cigarettatárcát, és kivett egy új szálat. Még túl sok volt hátra az eltávból, és úgy tűnt, hogy a srác még lekopni se nagyon akart.
~Biztosan ő is azt hiszi magáról, hogy majd bizonyít valamit, ha egy katonát fűz meg. Hát velem bizonyítanád is a lehetetlent. Nem az a feladatom, hogy civilekkel hetyegjek. Nem mintha az osztagban sokkal jobbak lennének a pasik… de azért már mégis.~
-Nem fog elkésni?
Kérdezte majdnem ugyanolyan sürgetően, mintha a seregbe lenne, de azért egy kis tetetett aggódást is beleerőltetett a hangjába, mintha tényleg érdekelné. Persze tudta, hogy a civilek még azokhoz a könnyen betartható időpontokhoz sem tudnak igazodni, amiket maguknak szabnak meg. Mint például időpontra beérni az orvoshoz. Hiszen mégis csak oda indult, nem pedig bájcsevegni. Amennyiben Vincet nem sürgette az idő, megkínálta cigarettával. Legalább addig is telnek a percek, és amíg cigi van a szájában, addig nem dumál.
-Elhivatottság?
~Mintha tudhatnál róla bármit is! Vissza kell vele jönni kéthavonta? Ez aztán a megterhelő feladat. Végül is… még így is többet tesz mint a többi bámészkodó.~
Megvonta a vállát és elfújta a füstöt az ég felé, magasan a beszélgetőpartner feje fölött, majd kivette a szájából a szálat.
-Nem fog úgy működni.
~Mintha arra találták volna ki, hogy úgy működjön. A silányabb rosszabb, az enyém pedig jobb. Sohasem ugyanolyan.~
A kijelentésére természetesen nem várt választ. A cigarettáját már meggyújtotta, és ha a fiúnál még öngyújtó sem volt –persze, miért is gondoskodnának a felszerelésről- akkor átnyújtotta neki a sajátját.
~A civilek megsegítése mi? Hát akkor a mai jó cselekedet már meg is van. Mehetünk romokat takarítani utánuk. Mintha az lenne a feladatunk. Persze most még az, és csinálom, ha megkapom a parancsot, de meg fogják ám látni… egy igazi harc semmi ahhoz képest. Csak kerüljek már oda! Vagy legalább az eltávnak legyen végre vége!~  

Természetesen az órát is megbámulta, nem nagyon zavartatva magát. Saschat érdekelték a kütyük, és mint minden cyborgnak, neki is volt egy, az általánosabbnál magasabb tudása a szerkezetekkel kapcsolatban… illetőlegesen saját magával kapcsolatban. Természetesen nem rendelkezett egy mechanikus szaktudásával. Ismertei addig terjedtek ki, mint amiképpen a saját testét ismeri az ember lánya. Ha valami nagy gikszer van, orvoshoz fordul, de egy karcolást azért el tudunk látni minden nehézség nélkül. Nem mintha a saját szerkezetében olyan könnyen eshettek volna ilyen fajta rongálódások, és a seregben folyamatosan ellenőrizték. Valaki már rá is kérdezett a csapatból, hogy miért hívatja őt gyakrabban az őrmester mint a többieket, de Sascha szerencséjére a vele azonos rangban lévő társainak nem volt köteles válaszolni.
~Van még pár perce. Milyen ráérős. Úgy látszik nem a pontosság az erőssége. Valószínűleg hajlamos a késésre, ezért indult el sokkal előbb, csak most szerencséje volt.~
Sascha még el is mosolyodott a rögtönzött divatbemutatón, amit a fiú neki komponált. Őszintén szólva mulattatta az, hogy az ismeretek hiánya miatt a srác pont neki akar felvágni a végtagjával.  
-Hogy miben különböznek?
~Milyen lehet egy ilyen kérdés, ha nem tolakodó?~
Unottan szívott egy utolsó slukkot, elnyomta a falon, majd belepöccintette a nem messze lévő szeméttárolóba.
~Még, hogy katonai gyártmány. Nem mondta neked anyuci, hogy ne hazudozz a lányoknak? Főleg ha az a valaki még okosabb is nálad.~
Lassan figyelte, ahogy Vinc leengedi a karját, elmosolyodott, majd előrelendült, elkapta a kezet és hátracsavarva a felhoz szegezte a delikvenst. Egyszerű fogás volt, könnyen és gyorsan alkalmazható és már elég sokszor gyakorolta ahhoz, hogy ne essen nehezére használni egy gyenge fizikumú valakin. Hangja természetesen továbbra is tárgyilagos maradt, mintha csak éppen a letartóztatott jogait olvasná fel.
-Szóval, hogy miben különböznek? A te típusod egy ezerkétszázas alumínium, szénszálötvözetes Auto-Mail, három-öt éves darab lehet, kisebb-nagyobb változtatásokkal. Mindössze annyiban katonai darab, hogy a hadsereg fogott bele elsőként az ilyen művégtagok gyártásába, picit sokkal korábban, minthogy te megszülettél volna. Ha most történetesen az én karom egy valódi katonai gyártmány lenne, akkor még a harci kütyük nélkül is könnyedén összeroppanthatnám a kezedet. Igen… azt hiszem így lehetne legkönnyebben szemléltetni a különbséget.  
Ezután elengedte a fiút, és újra nekidőlt a falnak. Nem is próbálta rejtegetni az elégedettség jeleit az arcán. Örült, hogy még az eltáv alatt is történt valami érdekes, és talán picit rendre nevelhetett egy bájgúnárt.
-Egy katonának nem okos dolog ám hazudozni. Ezt akár vehetném hatósági személy félrevezetésének is. Bevitethetnélek, vagy egyszerűen csak elkezdhetném vizsgálgatni a papírjaidat, jó hosszan, te pedig elkésnél a doktorbácsitól. Megérné csak azért, hogy bevágódj nálam?

~Na azért!~
Saschának egyre jobban tetszett a kialakult szituáció. Végre egy kis tiszteletet is kapott a fiútól, ami természetesen az elejétől fogva kijárt volna a számára. Nem maga miatt várta el persze, nem őt kellett tisztelni, hanem azt, amit képviselt. A katonaságot, ami -részben- pont az ilyen pojácák védelmére lett felállítva. Azt azonban, hogy meghunyászkodva viselkedjenek vele szemben már egyáltalán nem akarta, és meg is forgatta picit a szemét a hülye kérdésre.
-Persze, hogy nem teszem, ne aggódj. Az csak nekem is hosszú és felesleges papírmunka lenne.
~Ráadásul még engem vennének elő, hogy mit rémisztgetem a jónépet. Az nekem a legkevésbé sem hiányzik.~
-Nincs az az idióta, aki egy illegális karral szakrendelőbe járkálna felülvizsgálatra. Ha meg a professzor is benne van, az már nem az én területem. Akkor majd jönnek a jogászok és átnyálazzák a dokumentumokat, hogy minden tiszta-e.
~No persze… ha ilyet jelentenék azonnal elő lennék véve rágalmazásért. Alaptalanul semmi értelme bevinni, ő maximum csak saját magára lehet veszélyes.~
Az ezután következő kérdésre viszont már tényleg elhúzta a száját egy pillanatra, de gyorsan vigyorba váltott, és úgy szólalt meg.
-Az előbb mintha azt pedzegetted volna, hogy nem akarsz tolakodó lenni. Még ha valóban mechanikus lenne is a karom, akkor sem divatbemutatót tartani jöttem ide, nem azért, hogy te engem bámulva nyáladzhass a katonai felszerelések csodálatos fejlődésén.
Újra nekidőlt a falnak, és úgy nézett a fiúra, hogy azért azt észrevehesse, egyébként őt magát nem háborította fel a kérdés, mindössze tudja, hogy mások rossz néven vennék.
-Egyébiránt pedig nem szoktam véletlenül utalni dolgokra. A katonaságban nyílt és egyenes beszédet használunk. Parancsoknak hívják őket, és ha történetesen katonai gyártmány lenne a tulajdonomban, akkor azt a parancsot kaptam volna, hogy úgy kezeljem, mint hadi titkot.  
Sascha sokszor álmodott már azzal a rémképpel, hogy a fejesek mégis úgy döntenek, hogy nyilvánosságra hozzák a kilétét. Mivel teste kibernetikus részei a legmodernebb technológiával készültek, akár meg is mutathatná a srácnak a karját, és az nagy valószínűséggel semmit nem venne észre. Persze tüzetesebb átvizsgálás után már akadnának problémák, és ha Sascha éppenséggel nem a tisztképzőben, hanem egy egyszerű táborban lenne, akkor bizonyára már rég kitudódott volna a projekt, de így ez a veszély nem fenyegette. Ott fönt valaki ezt nagyon jól kitervelte. Azonban ha mégis úgy döntenének, hogy bemutatják őt, akkor ő is olyanná válna, mint azok az androidok, akik lelátókon pózolnak, kérdésekre válaszolgatnak és folyamatosan az elkészült új modellt dicsérik, tettekkel bizonyítva, hogy valóban a csúcstechnológiát képviseli… legalább is a civileknek. A gondolatra egy pillanatra lehunyta a szemét. Véget akart vetni ennek a beszélgetésnek, mielőtt még elkezdődött volna.
-Az egyetlen szerkezet, ami jelenleg a testemhez legközelebb áll, az ez.
Csapott az oldalán fityegő pisztolytáskára.
-Na sipirc!